Kickoff

Hurns és Redskins figyelő

2014. szeptember 14. 17:50 - mustaine

Hurns.jpgA ma esti programom előbb a Jacksonville washingtoni vendégjátéka lesz, majd a Raiders houstoni szereplését tekintem meg. Őszintén szólva már tűkön ülök, két kedvenc rookiemat láthatom ma egymás után (a Raiders meccsről majd később), ráadásul az Eagles szempontjából csoportrivális Washington, majd a JJ Wattot soraiban tudó Houston ellen.

Erre a szezonra az Eagles mellett a másik legszimpatikusabb csapat számomra a Jaguars lett, méghozzá az egyelőre remeknek tűnő draftjuknak, és a free agent piacon végzett munkájuk miatt. A seattlei védelem éléről tavaly érkező Gus Bradley vezetőedző elképesztően jó munkát végez, a csapat pedig tör fel a középmezőnybe. Kőművesmeló a csapatépítés az NFL-ben: tavaly az előző vezetőség által szétbarmolt franchise romjainak eltakarítása zajlott, idén már az alap, és a fal felhúzása is elkezdődött.

jax.jpgEgy épülő csapat gyenge szezonja után a free agency során ismét a védelem megerősítése volt a fő prioritás, Red Bryant (DE) és Chris Clemons (DE) Seattleből, Zane Beadles (OG) Denverből, Ziggy Hood (DT) Pittsburghből, Toby Gerhart (RB) pedig Minnesotából érkeztek. Bravúros módon sikerült draftpicket szerezni Blaine Gabbertért, a 49ers egy hatodik körös cetlit ajándékozott a végső rostert aligha megélő quarterbackért, ezért nagy pacsi a front officenak. A drafton aztán végre megszerezte leendő franchise QB-ját a csapat, Blake Bortles személyében, aki jelenleg még nem kezdő, de véleményem szerint neki lenne ott a helye a center mögött Henne helyett. A második körben két receiver érkezett. Marqise Lee és Allen Robinson is sérülésekkel bajlódik, így a Miami egyetemről érkező UDFA sztár, Allen Hurns lépett elő. Hihetetlen, hogy nem draftolták ezt a srácot, 6'3" magas, és 195 lb, seniorként pedig ő kapta a Jack Harding díjat, ami a Hurricanes legértékesebb játékosának jár. Megdöntötte a csapata egy szezonban elért legtöbb elkapott yardja (1162) rekordot, összességében pedig 121 elkapást jegyzett 1891 yarddal. Első NFL mérkőzésén már az első negyedben átlépte a 100 yardot, és első két elkapása TD lett. Egy másik, számomra szimpatikus rookie, Telvin Smith kitűnő egyetemi játékosként az ötödik körben kelt el. Termete inkább hasonlít egy strong safetyéhez, mint egy linebackerhez, de az Eagles ellen voltak szép megmozdulásai.

A csapat talán leggyengébb pontja a támadófal, akik képtelenek megfelelő futásblokkolást végrehajtani, így sem Toby Gerhartnak, sem Denard Robinsonnak nincs könnyű dolga. Pass protectionben már jobb a helyzet, bár a Kerrigan-Orakpo duó okozhat kellemetlen pillanatokat. A left guardtól jobbra nincs biztos pont, a center Jacques McClendon, aki harmadévesként mindössze három kezdő mérkőzést produkált, a RG egy rookie, Brandon Linder, a RT pedig Austin Pasztor hiányában az egykori UDFA Cameron Bradfield.

huh.jpgA Washington igazából csak azért érdekel, mert ők is az NFC Eastet képviselik, és érdekel, hogy mire képesek, mire lehet tőlük számítani majd jövőhéten a Lincoln Financial Fielden.

Az első fordulóban a Jaguars hihetetlen jó első félidőt produkált, ha ezt sikerülne lemásolni, majd kicsit kiterjeszteni, és a második félidőre kevésbé ultrakonzervatív playhívást találni, ma is jó esélyeik lehetnek. Az Eagles elleni első félidőben elért 5 sack magáért beszél, a washingtoni támadófal ellen pedig ismét komoly lehetőségeik lehetnek, hogy RG3-at az őrületbe kergessék. Izgalmas mérkőzésre számítok washingtoni győzelemmel, és remélem Hurnsnek megint kinéz egy 100 yardos délután. Kickoff magyar idő szerint 19.00-kor!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kickoff.blog.hu/api/trackback/id/tr756697469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.